A páncélos és gépjárműanyag raktár ellátási tevékenysége három formában valósult meg. Az alap a negyedévenkénti, előre leadott igény alapján, kiszállítással való ellátás volt. Ezen kívül a csapatok váratlan igényeik kielégítésére be-be jártak a raktárhoz, anyagot kértek, ha tudtunk, adtunk.

A harmadik forma (erről szól ez a kis történet), a hiányjelentési rendszer volt. Ebben a rendszerben lehetett írásban igényelni olyan anyagokat, melynek hiánya az alakulat harckészültségét, működését veszélyeztette. A lényeg az alakulat szón van, tehát egy harckocsi ezrednél egy harckocsi motor sem volt hiányjelentéses anyag, mert volt harckocsi bőven, de hiányjelentés alapját képezhette például minden olyan jármű javítóanyaga melyből csak 1-2 volt, de meghibásodásuk az egész alakulat működését befolyásolta.

Ezeknek az igényeknek a kielégítése soron kívül történt, ha nálunk nem volt, továbbítottuk Mátyásföldre, meghoztuk, kiadtuk. A kielégítetlen igényeket nyilvántartottuk, ha lehetőség nyílt, teljesítettük.

A 90-s évek első felében az ellátási színvonal folyamatosan romlott. A rendszeres ellátás egyre inkább vesztett a jelentőségéből, napi igénylések, gyakorlatilag tűzoltások voltak.

A csapatok anyagellátói – annak szabályai miatt-, egyre jobban rászoktak a hiányjelentésekre, özönlöttek a telexek, majd később a faxok a konkrét rendszámra vonatkozó igényekkel. A raktár 1988-tól kezdett áttérni a számítógép használatára, a 90-s évek elején már működő nyilvántartásunk volt. Ez a rendszer a hiányjelentéseket nem tudta kezelni, így lépni kellett. Sz.N. segítségével csináltunk egy kis programot a jelentések kezelésére. Ezt, mivel már kritikussá kezdett válni a helyzet, személyesen működtettem. Tehát az én gépemre kerültek fel az igények, a raktárkészlet alapján én döntöttem, ki mit kaphat meg. 

Így ért nagy meglepetés, amikor egy vasárnap Pápára autózva, Kúp és Kéttornyúlak között utolértem egy Barkast. A rajta levő rendszám ismerősnek tűnt, így hétfő reggel az volt az első dolgom, hogy erre a rendszámra lekérdeztem a hiányjelentésekben szereplő adatokat. Nos, az adatok alapján a Barkasnak úgy kellett volna kinéznie, mint az Öreg halász és a tengerben Santiago hala: csak a váza volt meg, ennek ellenére vidáman (?) közlekedett. A kocsi a pápai repülőezredé volt.

Tulajdonképpen megértettem Őket, szinte csak így lehetett már anyaghoz jutni, de szó nélkül sem hagyhattam. M.F. a nyilvántartási osztályunk vezetője jó kapcsolatban volt a pápai ellátókkal, így neki szóltam, hogy tettetett szigorúsággal kérdezzen rá a pápaiakra, milyen összefüggés van a hiányjelentések és a közúton közlekedő kocsi között. Ez megtörtént, A.Gy. ha olvassa ezeket a sorokat talán emlékszik rá.

Semmilyen további következménye nem lett a dolognak, továbbra is segítettünk rajtuk is másokon is. Azért írtam meg ezt a kis történetet, hogy jellemezzem milyen volt az ellátás a 90-s évek első felében, a raktár működésének utolsó éveiben. 

Binder Károly