Áprilisi taggyűlés
Áprilisi találkozónk ismét a köszöntések napja volt.
Az összejövetel első részében a vezetőség tájékoztatást adott az elmúlt hónapban végzett munkáról, az új, civil szervezetekre vonatkozó törvények betartása érdekében végzett és egyelőre nehézségeket okozó pénzügyi feladatokról. Adatszolgáltatással segítséget nyújtottunk egy, a szakdolgozatát készítő hallgatónak. Az ülésen megbeszéltük a május havi tervünk részleteit.
A hivatalos rész után köszöntöttük az április hónapban névnapjukat ünneplő tagjainkat.
Virággal „leptük meg” Semberyné Irmust, könyvvel Puskás Tibit és Sembery Dinit. Akinek szabad volt, megkóstolta Dini csékuti vörös borát, a többiek üdítőkkel koccintottak. Vércukor szintünket pedig süteményekkel szabályoztuk.
Kedves eleme volt találkozónknak, hogy elfogadta meghívásunkat és eljött Hajdara László őrnagy úr.
Laci klubunk megalakulása óta mentorunk volt. Ő tartotta a kapcsolatot a Honvédség részéről klubunkkal, tevékenységével nagyon sokat segített az indulásnál, jelentős szerepe volt működésünk segítésében, hozzá mindig bizalommal és eredménnyel fordulhattunk. Az élet (és az átszervezés) Őt is más területre szólította, így a mai találkozó a hivatalos elköszönés napja volt.
A Klub tagsága nevében Puskás Tibor elnök köszönte meg Hajdara őrnagy úr munkáját, emlékül átadta a Klub köszönetét kifejező serleget és kifejezte reményünket, hogy a kapcsolatunk ezután is fennmarad.
Válaszában Laci ismertette a kialakult helyzetet, megköszönte az elismerést. Beszélt arról, hogy mindig szívesen jött és segített bennünket, kapcsolatunk ha nem is hivatalos formában, de továbbra is megmarad.
Az összejövetelről készült képeket a 2012április galériában tekinthetik meg. Mivel elnökünk érintett volt az eseményekben, az ajándékokat én adtam át, így több eseményről képileg lemaradtunk, ezért elnézést kérek. A fotók egy részét Sembery Dénes és Matting István készítette.
BK
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
isotretinoin 20mg cheap order zithromax online ivermectin where to buy
Leolbe - Fjqcip eictcy
tadalafil kaufen ohne rezept sildenafil 50mg bestellen viagra 200mg für männer
Nexxmy - Epkojc clvddf
deltasone online order tadalafil cheap viagra 100mg oral
Cjiopk - Bxyxua zximpv
cialis 10mg gГ©nГ©rique tadalafil 40mg pas cher vrai viagra 50mg prix
Usxvcj - Bacakc iafxip
order anastrozole 1 mg Buy viagra professional order sildenafil 50mg pills
Yrtwoy - Vvaten vccpti
cialis pill cialis 20mg tablets sildenafil cost
Osjwwh - Ppzgyf upftzn
brand prednisone 10mg buy generic accutane uk order amoxil sale
Algxfn - Rxqmfy hhadqr
generic cialis canada real cialis provigil 200mg cheap

Cnqide - Rzjfrs hqetvf