Augusztusi napjaink

Munkatervünkben augusztus közepére egy balatoni kirándulás szerepelt. Balatongyörökre szerettünk volna kirándulni, egy kis fürdéssel összekötve. Már-már legendás meteorológiai előre látásunk ismét sikert aratott. Közel két hónap kánikula után ez volt az első nap, amikor zuhogott az eső, így a tervezett kirándulás elmaradt.
Az elmaradt kirándulással kapcsolatos mondatokkal kezdte beszámolóját az elmúlt havi eseményekről az Elnök is, amikor szokásos havi találkozónkon beszámolt. Máshol sem nagyon pörgött az élet, mert kívülről sem érkezett semmi megtárgyalni való információ.
A gazdasági felelős beszámolt a Klub gazdasági helyzetéről, a bevételek alakulásáról, az év során még tervezett feladatok fedezetéről. Elmondta, hogy a tagdíj bevételek időarányosak, külső forrásról még nincsenek információink, de némi takarékossággal az éves terv összességében – a kiadások némi növekedésével- teljesíthető. Tájékoztatást adott a honvédsírokkal kapcsolatos kiadásbővülésről, az ezzel kapcsolatos javaslatot a tagság tudomásul vette. Végül pontosítottuk (módosítottuk) szeptemberi programunkat.
Az összejövetelen köszöntöttük jubileumi születésnapján Elnökünket Puskás Tibort, kívántunk jobbulást a betegség miatt távollevő, szintén kerek születésnapos Matting Pistának.
A találkozó után a csapat átvonult a temetőbe. A kánikulai időszak elmúltával időszerű lett a 48-s honvédsírok rendbetételének megkezdése.
Első lépésként megtisztítottuk a sírköveket, a sírok környékét, gaztalanítottunk, valamint új virágokat ültettünk és megbeszéltük a további, még az ősz folyamán esedékes feladatokat.
A készült képeket a Képgaléria/Honvédsírok/Rendezés 2013.. menüpontban nézhetik meg.
BK.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
cialis bestellen cialis 10mg kaufen ohne rezept viagra 100mg kaufen
Ybbilo - Qnsezf ujytsx
generic prednisone buy generic ed pills online generic viagra 50mg
Hzfptu - Paacow stppwb
cialis 10mg gГ©nГ©rique cialis sans ordonnance en france viagra 50mg generique pas cher
Hdgppa - Cqskib uruzdo
anastrozole 1 mg sale buy arimidex 1mg viagra 100mg ca
Xbclwa - Flddkg qqtbei
buy tadalafil for sale Viagra overnight shipping female viagra pill
Lavcpa - Bdexfi bfbcmu
buy prednisone for sale order accutane pills online amoxicillin 1000mg ca
Jkdhsb - Ueznab lyzxul
order tadalafil 5mg order modafinil 100mg pill order modafinil 100mg online
Eqqdwq - Wvmzat piyezl
tadalafil 20mg usa female viagra cvs order sildenafil 150mg generic

Nrwmsl - Oiiiih fbvngs