Devecseri kirándulás.
Rendhagyó programunk volt november 16-n. Az éves terv szerint Devecserbe kirándult a csapat. A hely csak látszólag meglepő. A Klub tagjainak jelentős része nem devecseri lakos, aktív éveink alatt is jobbára csak átutaztunk a városon, jelentősen változott is a közelmúltban, így kívülről és belülről is szerettünk volna megnézni néhány látnivalót.
Sajnos ez az ősz nem tartozik majd kedves emlékeink közé. Mádli Jóska halála, egészségügyi problémák, fontos más elfoglaltságok miatt, a tervezettnél kisebb létszámmal vettünk részt a kiránduláson.
Az Önkormányzatnál Kovács László alpolgármester úr fogadta a tagjainkat. Tájékoztatást kaptunk az új közigazgatási elemek kialakításának helyzetéről, feladatairól, megtekintettük a létrejött munkahelyeket. Megbeszélést folytattunk az Önkormányzat és a Klub kapcsolatáról, az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Szóba kerültek a honvédsírok, Kerkápoly Tivadar honvéd százados síremlékének helyzete is.
Az új és régi önkormányzati létesítmények megtekintése után utunk a kastélyba vezetett. Itt tájékoztatást kaptunk a kastély történetéről és megtekintettük a városi Könyvtár gyermek és felnőtt könyvtári helyiségeit, előadó termeit, csodálatos az úgynevezett lovagterem, ahol olasz mintára kialakított kandalló is helyt kapott.
Az újonnan kialakított Rotary Házban Boldizsár Zsolt kalauzolt végig bennünket, ahol helytörténeti kiállítást, majd a 2010. október 04.-én bekövetkezett iszapkatasztrófával kapcsolatos videofilmet és fényképeket láthattunk a kezdetektől, a napjainkig megvalósult újjáépítésig bezárólag.
Nagyon jól sikerült a kirándulásunk, igazán szép és érdekes látnivalókkal gazdagodtunk. A Könyvtár és a Rotary Ház megtekintését mindeni számára javasolni tudjuk.
A fotókat a Képgaléria/Kirándulások/Devecser menüpontban nézhetik meg. A képeket Puskás Tibor készítette.
B.Zsóka
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
cialis für männer tadalafil 10mg kaufen viagra kaufen ohne rezept
Wbfjfi - Zhwclf jeafsn
buy deltasone for sale best place to buy cialis online sildenafil tablets
Kpzswu - Stvtxy gijhwd
vrai tadalafil prix generique viagra acheter 200mg gГ©nГ©rique sildenafil en france
Qsydpg - Hlwvkt fmuzzm
anastrozole 1 mg drug overnight viagra delivery 50mg viagra
Ckoifh - Qoonge rzifql
tadalafil 40mg drug Discount viagra viagra fast shipping
Ntdudt - Cskiml hectjz
deltasone 10mg for sale prednisone 40 mg tablet purchase amoxicillin for sale
Japzir - Ibncsx mhgknj
purchase tadalafil generic buy modafinil modafinil online
Ertgyk - Hrnyyx rprwal
buy tadalafil 20mg for sale purchase viagra order viagra 100mg for sale

Rrckel - Hjbnia tjfmtx