Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Elköszöntünk 2013-tól

Évzáró vacsora Noszlopon.

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően közös vacsorával köszöntünk el a 2013-s évtől péntek este Noszlop híres fogadójában..

Puskás Tibor elnök nyitotta meg a rendezvényt, köszöntötte a jelenlevő tagjainkat, Márton Zsolt őrnagyot a MH. 3 Toborzó és Érdekvédelmi Iroda képviselőjét és a jelenlévő családtagokat. Röviden felidézte 2013. eseményeit, majd a Klub érdekében végzett munkájuk elismeréseként könyv és tárgy jutalmat adott át Horváth Sándorné Zsuzsának, Márton Zsoltnak, Kőszegi Istvánnak és jelen sorok írójának.

Névnapjuk alkalmából köszöntötte Kőszegi Pistát és Matting Pistát.

Szabó Péter úr, régi barátunk és vendéglátónk,  nagy szeretettel üdvözölte a csapatot és jó étvágyat kívánt a vacsorához, melyhez, a ház ajándékaként nagyon finom segítőt is biztosított..

Innentől az este a szokott rendben folyt. Finom vacsora, italok, de az elmúlt hónapok nem éppen szívderítő eseményei miatt erről ennél többet nem kívánok írni.

Összességében a Klub  teljesítette az éves munkatervében foglaltakat, valamint az év során felmerülő új feladatokat.

A jövőre vonatkozó tervek már készülnek, ezekről, valamint a 2013. évről januári közgyűlésünkön számolunk be.

Köszönetet mondunk Szabó Péter úrnak és munkatársainak a magas színvonalú vendéglátásért.

A vacsoráról készült fotókat a Képgaléria/Óév búcsúztatók/Óév2013 alatt tekinthetik meg.

BK.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Vhzmvo - Kyrybq orordd

cialis 10mg für frauen cialis 20mg für frauen viagra 100mg für männer

Fyragc - Kztpnk hejskj

purchase deltasone online cialis tablet yan etkileri sildenafil next day

Sldxcm - Mtrvnl eznehe

pharmacie en ligne tadalafil acheter 50mg gГ©nГ©rique viagra en france generique sildenafil 200mg

Pkulxy - Mavktd rwnfme

purchase anastrozole generic how to get viagra in ireland viagra ca

Vsoazr - Zzsgss ywqgzy

order tadalafil 40mg generic cialis india cheap sildenafil online

Aifdgr - Ptbczq qopimg

purchase prednisone isotretinoin generic amoxicillin without prescription

Jucopm - Qtdkws wooztl

prednisone 20mg canada order accutane cheap cost amoxicillin 500mg

Jmrbjf - Ijvifj rzsltn

cialis for women tadalafil women buy provigil 100mg pills