Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gabi bácsi 90.

Meggyeserdőn, új klubhelyiségünkben köszöntöttük 90. születésnapján Balogh Gábor nyá. százados urat, mindenki Gabi bácsiját.

Tagjaink köszöntését Puskás Tibor elnök tolmácsolta, adta át klubunk emléklapját,

majd közösen idéztük fel az együtt töltött éveket, évtizedeket. 

dsc00216.jpg

A találkozón tájékoztattuk tagjainkat az elmúlt hónapok eseményeiről is. A Covid-19 vírus miatti sajátságos helyzet ellenére a munka folyt, koszorúzásokon vettünk részt, elvégeztük az emlékmű körüli rózsabokrok gondozását, elkészítettük a szükséges beszámolókat, több pályázati lehetőséget tárgyaltunk meg, ebből egy már realizálódott. A BEOSZ a pályázat alapján támogatást nyújt klubunknak, melyet a klubhelyiség üzemeltetésére, fejlesztésére, illetve a klub fennállása 2021-ben esedékes 15. évfordulójára felkészülésre fordítunk. Folyamatban van egy, az ifjúság hazafias-honvédelmi nevelése területén kiírt pályázatban való részvételünk is.

A közeljövőben realizálódik meggyeserdei klubhelyiségünk bővülése. A helyiség már a rrendelkezésünkre áll, találkozónkon már a kialakítás lehetséges formáiról beszélgettünk. Ez az évi munkánk kiemelt eleme lesz, reméljük a vírus nem fogja akadályozni.

Ha a helyzet engedi július hónapban egy somlói találkozóval újraindítjuk a klubéletet is.

A találkozón készült fotókat a Képgaléria/Gabi90 alatt tekinthetik meg. 

BK