Koszorúzás, gyógyfürdő.
Két rendezvényünk volt az elmúlt héten.
Október 15-én koszorút helyeztünk el az egy évvel ezelőtt avatott Emléktáblánál, csendben megemlékezve bajtársainkról, a volt alakulatokról.

Szombaton szokásos őszi programunkat teljesítve mentünk Celldömölkre, ismét meglátogatni a gyógyfürdőt. A szokásoknak megfelelően az időjárás most sem fogadott minket a kegyeibe, elkaptuk az első őszi ködöt, szinte semmit nem lehetett látni az útból. Később, másoktól tudtuk meg, hogy a Somló környékén egész kivételes állapotú köd volt, többen még le is fényképezték, mondván nem láttak még ilyet. Azért odaértünk, nagyon jó volt a szüretek során megfáradt testet kényeztetni. Az idén már negyedszer voltunk fürödni, ahogy öregszünk ez a program egyre népszerűbb lesz, kár hogy esetenként 100 km-t kell autózni.
A héten rendezték meg Balatonkenesén a Katonanemzedékek Országos Találkozóját, ezen Klubunk részéről Puskás Tibor elnök vett részt. A találkozóról részletesen nem tudósítunk, ez megtalálható más honlapokon. Egy következtetést azonban levonhatunk, a jövőben egyre inkább csak magunkra számíthatunk.
Más:
Devecser vonzáskörzetében sok nyugdíjas katona, illetve özvegy igényjogosult él. Velük eddig kevés kapcsolatunk volt. Most rendelkezésre állnak az adataik, a jövőben megpróbáljuk felvenni velük a kapcsolatot, lehetőségeinknek és helyzetüknek megfelelően segíteni Őket.
BK
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
cialis 10mg generika rezeptfrei kaufen sildenafil fГјr frauen sildenafil 100mg kaufen generika
Dhjohs - Sxsyyq vviclz
brand prednisone 20mg cialis fast delivery usa cheap viagra
Bgmcio - Uonmmh qlytxu
tadalafil 10mg en france acheter 200mg sildenafil viagra 25mg pour homme
Eertoj - Cgmjrg zgspaw
buy arimidex generic generic arimidex purchase viagra sale
Xergek - Aqljrn zrqjpm
purchase tadalafil online cheap Buy viagra with discount sildenafil 100mg generic
Ovoktg - Ldoxfv okshsb
buy generic prednisone 10mg buy amoxil 500mg online cheap amoxicillin pills
Vtopjz - Cmzoav lbpgsw
order cialis 5mg online cheap tadalafil pills order provigil for sale

Ijmjya - Vyinyx cedwts