Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Névnap, gyógyfürdő

Február havi találkozásunk az ünneplés jegyében telt. A rövid hivatalos rész után, névnapja alkalmából Horváth Zsuzsit köszöntöttük, majd jubileumi születésnapja alkalmából Mádli Jóska kapta meg emléktárgyát.

Az esemény Zsuzsinak sem volt meglepetés, hiszen finom süteményekkel, somlói borokkal és üdítővel lepett meg bennünket. A szokásos beszélgetés során elfogyasztottunk mindent, jókedvvel és a másnapi találkozásra készülve köszöntünk el egymástól.

Szombat reggel szép, de nagyon szeles időben találkoztunk Devecser mellett. Célunk Celldömölk volt, a gyógyfürdő. Úgy látszik sosem tudunk kedvező időjárást kifogni, az erős szél még a leterhelt autókban is érzékelhető volt.

Ezek után nagyon jó volt a meleg gyógyvízbe merülni. A közeledő tavasz a fürdő látogatóin is érzékelhető volt, így elégedetten állapítottuk meg, ha az izmaink, csontjaink itt-ott fájnak is, a szemünk nem sokat romlott…

A beszélgetések is a közelgő tavasz jegyében folytak. A lányok a közelgő kerti munkákról, a fiúk a szőlők állapotáról cseréltek információt, de szóba kerültek a csodakenőcsök is, illetve néhány ebéd is megfőtt a medencében.

A fürdő látogatás rendszeres programunk, sokat segít egészségi állapotunk javításában. Most is mindenki elégedetten jegyezte meg, milyen jól esett a mai fürdés.

A szél sajnos nem állt el, így gyorsan elköszöntünk egymástól és indultunk haza

Képeket a Névnap, gyógyfürdő galériában nézhetnek meg.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Yjiqbh - Bhuilp iridjp

tadalafil 5mg generika cialis 20mg kaufen ohne rezept viagra 100mg fГјr frauen

Tupudu - Xriuyw hmojio

buy deltasone without prescription buy deltasone 10mg online cheap viagra 25mg for sale

Zbbvni - Tilnys ewqkuh

acheter 40mg tadalafil en ligne viagra 50mg en france viagra 100mg sans ordonnance

Mfmyql - Wffsms vbjunq

anastrozole tablet Brand viagra professional viagra order

Hexdyx - Vvuxgq kpghoe

purchase tadalafil sale errectile dysfunction viagra cost

Wazsvi - Hhokrf pixvix

deltasone 5mg uk order accutane online south africa buy generic amoxicillin 500mg

Tkawlt - Razcsk xpjggt

cialis 40mg over the counter order tadalafil 5mg online cheap modafinil 100mg drug