Október vége, november eleje
Az elmúlt hetek.
Október végi összejövetelünkön megkezdtük tervezni a következő évi programunkat. Az eddigi információk szerint kevés központi szervezésű rendezvény lesz, nem várható külső támogatás sem, így terveinket a saját erőből megvalósítható programokra koncentrálhatjuk. Egy nagyobb elképzelelésen gondolkodunk, ez a 2013. évi kecskeméti repülőnap esetleges meglátogatása. A nagy költségek miatt egyelőre vágyálomnak tűnik, keressük a lehetőségeket. A legcélszerűbb autóbusz bérlése lenne, de ahhez megfelelő létszám és az önköltség vállalása kellene.
Szó volt, ennek az oldalnak a további sorsáról is. A rendelkezésre álló tárhely kezd betelni, ezért vonunk össze híreket, teszünk fel kevesebb képet. A megszokott helyen nem szeretnénk változtatni, ezért nem tervezzük az oldal áthelyezését, vagy más lehetőségek kihasználását. Olyan elvi döntés született, hogy áttérünk ennek a formának egy bővitettebb változatára, vállalva ennek költségeit. Célunk, hogy Olvasóink továbbra is a szokott formában találják meg a volt devecseri katonákról szóló hireket.
A hivatalos rész után gyertyát gyújtottunk a devecseri temetőkben fekvő volt bajtársaink, munkatársaink sírjánál. A temető látogatás során felmerült, hogy a régi temetőben több olyan sírhely (48-s honvédek) van melynek gondozását felvállalhatnánk. Van a temetőben egy ismeretlen (angol?) sírhely is, ennek is megpróbálunk utánajárni, így fel fogjuk venni a kapcsolatot a temetőt kezelő szervezetekkel.
Folytattuk és folytatjuk a Devecser környékén élő nyugállományú katonákkal való kapcsolat felvételt, megismerni helyzetüket, problémáikat és ha szükséges, a hivatalos honvédségi csatornákon keresztűl segítséget is nyújtani.
Más.
Meg nem erősített, de minden érintett által elmondottak szerint, somlói és csékuti szőlősgazdáink sikeresen megtalálták a tőkéken levő fürtöket és le is szedték azokat. A többiről nem írok, mert a mondás szerint a bort nem készítik, hanem lessz... A tanulság csak annyi, hogy vagy a klub hivatalos programjává tesszük a szüretet, vagy szeptemberre nem tervezünk semmit.
Újabb sikertelen csatát vívtunk a hatósággal, egy adatlapra egy helyen nem írtam be egy X-t, büntetésünk egy veszprémi kirándulás volt. (Még annyit erről, hogy az adatlap "okos" kialakítású, tehát helytelenül vagy hiányosan kitöltöttet a rendszer nem fogadhatna el.) Megint tanultunk valamit.
BK.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
isotretinoin 40mg sale buy zithromax cost of ivermectin cream
Dyeavr - Yvcnnn avefry
cialis kaufen viagra 50mg bestellen sildenafil 100mg ohne rezept
Jzokcy - Yosxix klkacd
purchase deltasone online cheap cialis tablets viagra 100mg price
Pbizfl - Catbzy wbaspk
vrai cialis 40mg prix sildenafil 25mg pas cher sildenafil 200mg sans ordonnance en france
Rapvmf - Oceclq pgjkyr
anastrozole without prescription arimidex pills viagra in usa
Wosrmi - Qhbrtm noutbd
buy cialis tablets buy cialis pills sildenafil ca
Qjcqmg - Fglmiv cnjtji
buy prednisone 40mg online cheap amoxicillin 500mg cheap buy amoxil generic
Qyhvlf - Kltdmd arzcis
buy tadalafil without prescription modafinil usa provigil cost
Cltytb - Pcsget kkypds
buy tadalafil pills cialis 40mg over the counter viagra us

Eybwpz - Jfiubj osmuwv