Parkerdő 2012.
Az előző évi rossz időjárás miatt, kissé félve módosítottunk augusztusi találkozásunkon a szeptemberi programon. A szüreti munkák miatt a hónap közepére tervezett kirándulást október 6-ra tettük át. Az időjárás azonban rácáfolt, így gyönyörű időben, és a tavalyinál jóval többen találkoztunk reggel Ajkán.
A kirándulás első állomása a Bányamúzeum volt, ahol Nagy Lajos, volt kollégánk, vezetésével és szakszerű tájékoztatásával megismerkedtünk az ajkai bányászat történetével, tárgyi emlékeivel.
Matting Pista a múzeum látogatás alatt már dolgozott, így lobogó tűz, előkészített sütő várta a csapatot.
Gyors kipakolás után, rövidesen már Zsóka frissen sütött lángosait ettük, melyet Pista szintén frissen sült halai követettek.
A bőséges reggeli után, - mivel szokásos havi találkozónkat is erre a napra tettük át – rövid hivatalos rész következett. Tibor tájékoztatott bennünket a régió értekezleten történtekről, megbeszéltük az októberben tervezett programunkat. Megkaptuk a Devecser vonzáskörzetében lakó katona nyugdíjasok, jogosult hozzátartozók listáját is, így lehetőségünk nyílik a szélesebb kapcsolattartásra, a rászorultak segítésére.
Ezalatt Deés Sanyi vezetésével elkészült a szalonnasütésre alkalmas parázs is, így következő fogásként már a szalonnasütés következett. A nagyon szép szalonnát már mindenki egyedi módon bővítette kolbásszal, hagymával, egyedi, vagy családi adaggal, egyszeri vagy többszöri fordulóval, így a következő két három óra falatozással, vidám beszélgetéssel, játékokkal telt el. Fogyott szépen az üdítő italokból, sörökből, rejtélyes módon még somlói is előkerült. Sajátos eleme az ilyen kirándulásoknak, hogy a hölgyek és az autóvezetők miatt kevés alkohol fogy, szomjunkat inkább az alkoholmentes italokkal oltjuk.
A bőséges fogyasztás után a csendes pihenés, beszélgetés következett, némi mozgásra csak Matting Pista unokája, Noé késztette a társaságot, aki fáradhatatlanul próbált ki minden lehetőséget, bevonva játszótársakat is és láthatón remekül érezte magát.
Gyönyörű időben, gyönyörű helyen egy jó összejövetel.
Jövőre újra, ugyanitt
A készült fotók egy részét a Parkerdő12 galériáben nézhetik meg.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
accutane 20mg uk stromectol 12mg price ivermectin lotion
Poklbv - Nescyp ujryus
tadalafil 10mg fГјr frauen tadalafil 10mg fГјr frauen viagra 50mg kaufen generika
Vxoynt - Ewewtn nnqzze
order deltasone 10mg pills viagra 100mg us viagra pills 50mg
Liwboc - Bsqbbe pubeov
cialis 10mg pas cher cialis 5mg generique en pharmacie viagra 25mg pas cher
Snzhtj - Mfeurn gxwcqg
anastrozole 1mg oral order anastrozole 1mg online cheap sildenafil 50mg price
Fudkeb - Umlxcv dtcokt
tadalafil cheap Brand viagra professional viagra 100mg price
Xhnjal - Hbrgls psknyl
buy generic deltasone cost amoxicillin 500mg oral amoxicillin
Sbguyj - Fhjrkf yrveas
order cialis online cheap buy modafinil 100mg online cheap cheap modafinil 100mg

Qlveev - Rncxzc dqvbxm