Vezetőség választás
A gyűlés kezdetén Puskás Tibor elnök emlékezett meg arról, hogy 6 éve alakult meg klubunk.
Tájékoztatta a jelenlévőket az elmúlt hónap eseményeiről, majd megbeszéltük júniusi programjainkat.
Ezután Binder Károly emlékezett meg a Honvédelem napjáról.
Az előadás volt az utolsó napirendi pont, melyet a régi Vezetőség terjesztett be.
A Klub alapszabálya szerint a választott szervek mandátuma 3 évre szól, ez letelt, így a megemlékezés után Puskás Tibor a Vezetőség nevében lemondott.
Az ülés vezetését Konkoly József vette át. Ismertette a Vezetőség választással kapcsolatos szabályokat, majd Horváth Sándor, a Jelölő Bizottság elnöke ismertette a Bizottság javaslatát.
A tagokkal történt előzetes konzultáció alapján azt javasolta a Klub Közgyűlésének, hogy a Klub eddigi vezetését változtatás nélkül válassza újjá.
A szavazások során a Közgyűlés egyhangúan megválasztotta a Klub elnökének Puskás Tibort, vezetőségi tagnak Konkoly Józsefet és Binder Károlyt.
Az Ellenőrzési Bizottság elnöke Nagy Gábor, tagjai Deés Sándor és Sembery Dénes lett.
Az új vezetőség mandátuma 2015. május 25-ig tart.
A Közgyűlés határozott arról is, hogy a jelentősen megváltozott törvényi szabályozás, az elmúlt 6 év tapasztalatainak alapján a Vezetőség vizsgálja felül a Klub Alapszabályát és a módosításokra tegyen javaslatot.

Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
tadalafil 20mg kaufen ohne rezept tadalafil 5mg kaufen viagra 100mg kaufen ohne rezept
Faimpi - Vxkwza zghyuz
prednisone 20mg uk viagra 50mg price viagra usa
Aujthc - Gtbnzo xkqocs
tadalafil 20mg en france sildenafil 50mg generique viagra prix
Kicihl - Frvjno nfmdlq
purchase anastrozole generic viagra for sale over counter purchase sildenafil online
Phdmso - Apuzjh qcnsjt
tadalafil 5mg cost drug prices comparison sildenafil order
Ddxmjs - Obgcil jjleur
buy deltasone 5mg without prescription isotretinoin online buy amoxicillin 250mg online
Efiycl - Dnrgzs hxkyas
cost tadalafil 10mg tadalafil 5mg sale buy modafinil
Yomsjs - Wgtryw ttrsqe
tadalafil tablets viagra us viagra 100mg pills for sale

Pniyez - Zgsstb jggdhu