Az MN 7477, mint békében részlegesen feltöltött alakulat általában 5 évenként vett részt nagyobb gyakorlaton, részben vagy teljesen feltöltött hadi állománnyal. A következő történet a 80-s évek körül egy februárban játszódott le.

Tervezett gyakorlat volt, tehát előre tudtuk, hogy részt veszünk rajta. Ezek nagy, -hadsereg szintű - gyakorlatok voltak sok alakulat részvételével.

Az előkészületek megtörténte után következett a raktár magasabb harckészültségi fokozatba helyezése, beérkeztek a részleges mozgósítás keretében behívott tartalékosok, technikai eszközök, szállító járművek. Mivel nem a teljes hadi létszámra lettünk feltöltve, a háborús javító készleteknek is csak egy része került felmálházásra, ennek ellenére egy elég tekintélyes menetoszlop állt össze.

A meghatározott időben elindult az előkészítő részleg, majd a teljes menetoszlop. Elől a raktár törzse, majd a javító anyagot szállító (polgári) járművek, végül vezetésemmel a technikai záró részleg. Az úti cél a Fejér megyei Bicske melletti települési körlet volt, meghatározott útvonalon mozogtunk. Mint említettem február volt, téli útviszonyokkal. Márkóig semmi baj nem volt, a gondok ott kezdődtek. A további útvonal  Hárskút - Lókút felé vezetett ami akkoriban sem volt egy autópálya. Az első nagyobb emelkedőn a menetoszlop eleje még feljutott, (ebben több volt a terepjáró), a javító anyaggal megrakott Zilek, Ifák azonban megadták magukat. Nem volt mit tenni, a TZR-ben levő vontató és kézi erő segítségével toltuk-vontuk fel egyenként a kocsikat. Közben az oszlop többi része folytatta a menetet.

Mire végeztünk és holtfáradtan kezdtük újra megszervezni az indulást, szemben megjelent T.K. százados, aki közölte: több kilométerrel előrébb egy másik előttünk azonos útvonalon haladó alakulat  egyik kocsija egy kanyarban felborult, az utat teljesen elzárja, kikerülni nem lehet, parancs, az oszlop megfordul, más irányba megyünk tovább. Gondolhatják, mekkora örömmel fogadtuk.

Nem volt mit tenni, nagy nehezen megfordítottuk a kocsikat, megvártuk míg az oszlop eleje elhalad, majd indultunk utánuk. Az új útvonal Székesfehérvárig a 8-s volt, elképzelhető, mekkora kavarodást okoztunk. A problémák miatt az előírt időnél jóval későbben később érkeztünk Bicske környékére, ahol még egy erőpróba volt, átkelni az oszloppal az 1-s úton. Én akkor már az utolsó kocsiban ültem, így fogalmam sem volt arról, hogy az oszlop elejéről visszahagyták forgalom irányításra N.L.-t. Ő átterelt bennünket az 1-s úton, integetett, én pedig boldogan visszaintegettem, örülve, hogy az utolsó akadályt is legyűrtük. Az már csak később, a tábor elfoglalása után derült ki, hogy Lajos nem azért integetett mert annyira szeret minket, hanem azért, hogy vegyük fel, mert minden jármű nélkül hagyták ott. Így az utolsó kilométereket a sötétben gyalog tette meg és egyáltalán nem tűnt boldognak mikor találkoztunk. 

Az úthoz még hozzátartozik, hogy az előkészítő részleg egyik katonája a megérkezés örömére meghúzott egy palackot, amiben tartalék fagyálló volt, így a gyakorlatot egy kórházba szállítással kezdtük.   

 Az „utazást” nagy leszúrás követte. Elmarasztaltak minket az útvonal előzetes felderítésének elhanyagolásáért, a 8-s jogtalan igénybevételéért, stb. A kritikákat sem akkor, sem most nem tartottam és tartom teljesen jogosnak, talán egyszer azt is megírom, miért. 

A gyakorlatról csak annyit: rettenetesen fáztunk és természetesen „győztünk”.

Binder Károly